Íme a nagy összehasonlítás: elemző vizsgálta meg a legjelentősebb különbséget Orbán Viktor és Magyar Péter között

Áthidalhatatlan szakadék tátong a két politikus hitvallása között.

A férfi a közösségi médiában is megosztotta gyilkolási szándékát.
Letartóztattak egy 44 éves férfit Tolna vármegyében, aki a gyanú szerint a miniszterelnök, Orbán Viktor meggyilkolására készült – közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség.
A férfi két, közösségi médiában megosztott videóban jelentette be, hogy kész erőszakos támadást végrehajtani a kormányfő és más személyek ellen. A hatóságok lakásán emberölésre alkalmas eszközt is lefoglaltak.
A Tolna Vármegyei Hírportál (TEOL) szerint, a Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a férfit. Az ügyészség a nyomozás érdekeire és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatását, amit a Szekszárdi Járásbíróság el is rendelt egy hónapra.
A bűncselekmény 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyészség szerint a fenyegetés súlya és a gyanúsított körülményei is indokolják a szigorú eljárást.
Nyitókép:Facebook
***